

Horrorfilm kedvelők
horror
Ünnepi hangulat
Horrorfilm kedvelők
horror
Ünnepi hangulat

Fanny le van égve, gyereket vár és mindent megtesz azért, hogy lakáshoz jusson. Végül potom pénzért sikerül szereznie egy álomszép párizsi lakást egy idős hölggyel kötött életjáradék-szerződés keretében. A bökkenő? Meg kell várnia, amíg a néni meghal, és voilà, övé a lakás! Csakhogy Madame Massena egyáltalán nem készül meghalni. Sőt, valósággal kivirul. Kiderül, hogy profi szélhámos, aki egész életében olyan kétségbeesett vevőket csapott be, mint Fanny. Ami ezután következik, az egy fergeteges, kegyetlenül vicces párharc egy elszánt fiatal nő és egy fondorlatos, minden hájjal megkent nagyi között, aki nemcsak piszkosul játszik és mindenkit levesz a lábáról, hanem hallani sem akar arról, hogy kiköltözzön – vagy meghaljon.

Nicolas Winding Refn (Drive – Gázt!, Csak Isten bocsáthat meg, Neon démon) új filmje, a Neonpokol a Cannes-i Filmfesztivál éjszakai programjában mutatkozott be. A film egy rejtélyes ködbe burkolózó, futurisztikus metropoliszban játszódik, ahol elszabadul egy halálos lény. A történet középpontjában Elle, egy zaklatott fiatal nő áll, aki eltűnt apja nyomába ered. Útja keresztezi egy amerikai katona sorsát, aki embert próbáló utazásra vállalkozik, hogy kiszabadítsa lányát a Pokolból.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse varius enim in eros elementum tristique. Duis cursus, mi quis viverra ornare, eros dolor interdum nulla, ut commodo diam libero vitae erat. Aenean faucibus nibh et justo cursus id rutrum lorem imperdiet. Nunc ut sem vitae risus tristique posuere.
